Vásárhelyi Miklós 80. Születésnapja

Vásárhelyi Miklós 80. születésnapjára, melyet a margitszigeti Ramada Szállóban tartottunk, Soros György meghívta az ünnepelt barátait, rokonait, továbbá az Alapítvány kurátorait, munkatársait is.

1996. évi Soros-díjak átadása

A Soros Alapítvány 1996-os díjait osztotta ki a Kuratórium a budapesti Katona József Színházban.

Roma tábor '97

A Roma tábor program a Soros Alapítvány Patronáló tanár-diák pályázatán részt vevő középiskolás roma fiatalok számára nyújtott felejthetetlen élményeket, kikapcsolódási lehetőséget. A tábort ebben az évben Balatonalmádiban rendeztük meg.

Független Programirodák

Ezek a programirodák a Magyar Soros Alapítvány által létrehozott, de később önállóvá vált civil szervezetek: a NIOK, a FÖK, a BB Alapítvány és a C3.
  • Business Basics Vállalkozásfejlesztő Alapítvány
    A BB Alapítvány kis- és középvállalkozások fejlesztésére jön létre 1990-ben. Az Alapítvány alapvető célja általános és egyedi üzleti tanácsadás nyújtása, valamint szakirányú tréningprogramok tartása a Magyarországon működő kis-és középvállalkozók számára, felhasználva külföldi és magyar szakemberek tapasztalatait és nemzetközi kapcsolatait.
  • NIOK
    A Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány célja, hogy a civil társadalom Magyarországon a nonprofit szervezetek munkája által is erősebbé váljék, és kialakuljon egy háttérbázis, mely a nonprofit szervezetek hosszú távú működését elősegíti.
  • C3
    A Soros Alapítvány C3 Kulturális és Kommunikációs Központja 1996. június 26-án nyílt meg a nagyközönség számára. A Soros Alapítvány, a Silicon Graphics Magyarország és a MATÁV együttműködésének eredményeként létrejött C3-mint a kommunikációval és kultúrával kapcsolatos véleménycserék és újítások nyilvános fóruma - az új médiumok széles körű elterjedését kívánja elősegíteni, többek között az Internet kreatív felhasználására ösztönözve az érdeklődőket.
  • FÖK
    A FŐK a Kelet-Európai Független Környezetvédelmi Alapítvány titkársága, amelyet 1989-ben alapított a Soros Foundation-Hungary (New York) és a Közművelődési Információs Vállalat. Célkitűzése független szakemberek és környezetvédelmi szervezetek támogatása, a természet- és társadalomtudományi szakemberek közötti kommunikáció segítése, új, nem önkormányzati környezetvédelmi intézmények életrehívása, erősítése, a környezetvédelem új stratégiáinak előmozdítása, a környezeti tudatosság és nevelés fejlesztése.