| |
|
|
|
|
 |
|
|
 |
| Magunkról |
 |
|
|
A Soros Alapítvány az elmúlt több mint két évtizedben a legnagyobb - nem magyar állami pénzből gazdálkodó - független támogató szervezetként összesen 150 millió dollárral - azaz majdnem 30 milliárd forinttal - járult hozzá a nyílt társadalom intézményesüléséhez Magyarországon. A nyolcvanas években a rendszerváltás egyik katalizátoraként, a rendszerváltás után a kultúra, a kortárs művészetek területén, a szociális, egészségügyi, köz- és felsőoktatási szektorban, valamint a roma civil társadalomban zajló modellértékű kezdeményezések támogatójaként az Alapítvány 40 ezer szervezet pályázatát támogatta, több ezer művészt, tudóst, tehetséges diákot részesített ösztöndíjban. Az alapító, Soros György szándékainak megfelelően az Alapítvány tevékenysége 2004-ig fokozatosan szűkült, 2005-től pedig már nem indultak új programok. Az Alapítvány tevékenységének döntő részét ebben az időszakban a magyarországi civil szektor fenntarthatóságát célzó Trust program lebonyolítása, továbbá az Alapítvány programjaink értékelése, az eredmények dokumentálása, archiválásra történő előkészítése tette ki. A Magyar Soros Alapítvány irodája 2007. december 31-én bezárt.
|
|
|
 |
| Kuratórium 2008 |
 |
|
|
Elnök: Koncz E. Katalin
Tagok: Rév István és Sándor Miklós
|
|
|
 |
| Elérhetőségünk |
 |
|
|
1051 Budapest, Október 6. utca 12.
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
 |
|