Dokumentumok

Tekintettel arra, hogy egy korszak véget ért, és az Alapítvány iratai hamarosan átkerülnek egy archívumba, ahol megkezdődik a vasfüggöny lehullásával véget érő első periódusból származó dokumentumok feldolgozása, számos alapvető kérdés merül fel, amelyek levéltári szempontból kulcsfontosságúak. Milyen dokumentumokat kell kiválasztani megőrzésre Mennyire hűen reprezentálhat egy magánintézmény története egy adott történelmi időszakot? A szervezet működésének dokumentálásán túl milyen további információval szolgálhat egy ilyen iratanyag a kutatók következő generációi számára?

Részletek Ivacs Gabriella, a Blinken OSA Archivum volt főlevéltárosa An Appendage to the History of Democracies in Transition: A Preliminary Appraisal of the Records of Soros Foundation Hungary (Függelék az átalakulóban lévő demokráciák történetéhez: A Magyar Soros Alapítvány iratainak előzetes felmérése) címen, eredetileg az Archivum honlapján 2005-ben megjelent írásából.

Az Alapítvány központi irattára igen kiterjedt levelezés dokumentumait őrizte meg, ezek hűen illusztrálják a kezdeti nehézségeket. Hasonlóan érdekes dokumentumok találhatók akár a Belügyminisztériumnak, az Akadémia akkori felügyelőhatóságának a levéltárában, akár a ma már külön intézményként működő Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Ez utóbbi bőséggel kínál bizonyítékot arra, hogy a titkosügynökök az 1980-as évek végén mit sem veszítettek buzgalmukból, és gondosan megörökítették az Alapítvány minden egyes lépését, Soros minden magyarországi látogatását. Az e titkos műveletek során keletkezett akták kiegészíthetik az első időszakra vonatkozó dokumentumokra oly jellemző hiátusokat. Ahogy Nóvé Béla is rámutatott kutatásait összegezve: „...az iratok legfeljebb csak a »jéghegy csúcsát« tették láthatóvá, mivel az ügyek tetemes részét – főként a kezdeti években!  – a személyesség és informalitás jellemezte, s a nyitott társadalom útját egyengetve az Alapítvány paradox módon nemegszer maga is konspirálni kényszerült” (Nóvé Béla: Tény/Soros, Balassi Kiadó, 1999). [...] Úgy tűnik, hogy az alapító – kezdetben indokolt – irtózása az intézményi élet minden írásos vagy elektronikus feljegyzésétől a működés későbbi fázisaiban is meghatározóvá vált. Ez nem jelenti azt, hogy a különböző pályázati anyagokat ne rendezték volna szépen mappákba, a döntésekkel és számlákkal együtt. A kilencvenes évek óta Soros szinte valamennyi, technológia iránt érdeklődő alapítványa hatékony szisztémát dolgozott ki a támogatások utánkövetésére, az így felhalmozott információ hosszú távú megőrzése valószínűleg komoly fejfájást okoz majd az archivistáknak.

[...]

A pályázati dokumentáció a modern levéltári gyakorlatban új dokumentumtípust jelent. Mivel a közép- és kelet-európai országok hatályos jogszabályai szerint a pályázati anyagok megőrzési idejét lényegében szabályozatlanul hagyják, jelenleg elsősorban az irat létrehozojának tudatosságán vagy a levéltáros személyes kezdeményezésén múlik, hogy az ilyen iratok történelmi dokumentumként fennmaradnak-e. Első ránézésre felmerülhet: minek megőrizni a személyes adatokkal teli pályázati dokumentációt, ha a támogatást elnyerők neve és a támogatás összege úgyis szerepel az Évkönyvekben is? A civil szervezetek belső dinamikája nem hasonlítható a kormányzati szervek szabványosított működéséhez. A civil szervezetek látszólag kaotikusak, hiányzik belőlük a bürokratikus fegyelem, hajlamosak a részletekben és adatokban túltengő iratokat létrehozni – épp, mert „nagyobb hibalehetőséggel” működnek. Ugyanakkor olyan konkrét társadalmi csoportokkal foglalkoznak, amelyeket a hatalmas állami bürokrácia nem tudott vagy nem akart alaposan vagy időben tanulmányozni.

Mivel a nonprofit szervezeteknek rugalmasabb a felépítésük és a megközelítésmódjuik, és gyorsabban mozgósítják az erőforrásaikat, alkalmasabbak közvelten kapcsolatot kialakítani kisebbségekkel és specifikus kihívásokkal küzdő társadalmi csoportokkal. Már a válaszokat keresik, mire az állami bürokrácia a problémát beazonosítja. Ezért, ha nem teszünk kísérletet annak megállapítására, hogy mennyire sikeresek a leglényegesebb funkciójukban, a pályázati támogatásokban, amely egy irattermelő tevékenység, és ha elmulasztjuk vizsgálni a keletkező dokumentumok típusait, az valóban bizonyítaná, hogy komoly problémáink vannak a levéltári felmérésre vonatkozó elveinkkel.

[...]

Egyes esetekben a Soros Alapítványhoz az általános kategóriában benyújtott támogatási kérelmek speciális bizottságok létrehozását eredményezték; az évek múlásával ezek az albizottságok elszaporodtak, a rendelkezésükre álló források pedig folyamatosan nőttek. A bizottságok az adott tudományág vagy művészeti terület elismert szakértőiből álltak, gyakran a pártállam által „megtűrtnek” bélyegzett művészekből és tudósokból. Számukra a bizottsági munkáért kapott tiszteletdíj nem ritkán az egyetlen bevételi forrást jelentette. A jegyzőkönyvekből rekonstruált vitákkal, a pályázati jelentkezések margójára került ironikus megjegyzésekkel és a titokban kinevezett külső szakértők szakvéleményeivel az anyag élénk és rendkívül tanulságos olvasmányt képez. A tapasztalatlan pályázók által írt jelentkezések szórakoztatóértéke a komikum határát súrolja. A megszólítások a kommunista stílusú „elvtárstól” kezdve néhány erősen anakronisztikus udvariassági formulán át számos zseniálisan homályos kifejezésig terjednek – a nyelvi ferdítések mögött a társadalmi értékek valódi válsága húzódik meg.  Egyes történészek szerint ezek a korai pályázati dokumentumok, beleértve az elutasított jelentkezéseket is, sajátos szempontból mutatják be a civil társadalom születését.

[...]

Többen megállapították már, hogy Soros György magyarországi alapítványa a civil társadalom megszületését nem egyszerűen koncepcionális megfogalmazásával segítette elő: alaprajzot biztosított a szektor intézményei számára. A szellemi és technológiai újítások felkarolása és elterjesztése, a demokratikus értékek honosítása, a szociális jólét területén végzett munka – ezek olyan eredmények, amelyek az 1990 előtt keletkezett dokumentumok többségét tartós megőrzésre predesztinálják.