Közéleti, politikai szerepvállalás, 1989-1990

A rendszerváltás során másfél év alatt kétmillió dolláros támogatást megítélő Demokrata-pályázat elérte célját. Felgyorsította a társadalmi önszerveződést, seregnyi jó ügyet, helyi és országos kezdeményezést segített át az indulás nehézségein, jelentős része volt abban, hogy az ország előtt álló politikai alternatívák a nyilvánosság minél szélesebb közterein formálódjanak és konfrontálódjanak.

A Soros Alapítvány kezdettől tudatosan kereste a támogatásra érdemes hazai szellemi, közösségi autonómiatörekvéseket. Ennek jegyében sorra felkarolta az alternatív művészi és közművelődési kísérleteket (színházi, zenei és képzőművészeti pályázatok), a szakkollégiumok és népfőiskolák ügyét, s csöndes mecénásként nem egyszer segített publikálni az egyházak, egyetemek és kutatóműhelyek független szellemű, alkalmi kiadványait (Lásd: Vigília, Ráday-évkönyv, Medvetánc, Aetas, Századvég stb.). Mindez azonban nem ment ‒ s e korai években nem is mehetett ‒ túl az önmérséklet józan határán, nem ölthetett nyíltan ellenzéki kiállást, hisz az a pártállammal kötött különalku végét s az Alapítvány megszűnését jelentette volna. Ebbe az íratlan különalkuba az egypártrendszer mindinkább puhuló, defenzív volta miatt még sok minden belefért: a legális határok tágítása, a trendekké összeálló eseti kivételek (így az ellenzékiként jegyzett kutatók, művészek külföldi ösztöndíjai), ám nem fért bele például a szamizdatszíntér vagy az ellenzéki akciók ‒ mégoly burkolt ‒ segélyezése.

Az úgynevezett Demokrata-pályázat meghirdetése tehát egyoldalú „határrevízió” volt, az addig kényszerűen respektált külső és belső sorompók eltávolítása ‒ nemcsak politikai, ám épp annyira lélektani értelemben is. Nem is ment könnyen, mint az egykori szereplők emlékei tanúsítják. A végleges döntést az 1989. március 23-i kuratóriumi ülés hagyta jóvá ‒ az Ellenzéki Kerekasztal megalakulása másnapján, egy héttel a százezres tömeget megmozgató március 15-i ellenzéki egységdemonstráció után, amelyen a Televízió lépcsőjén Cserhalmi György mennydörögte el a „rendszerváltás 12 pontját”. Ha ehhez hozzávesszük e viharos hónap további „frontáttöréseit”, az MSZMP alkotmányos többpártrendszert szorgalmazó KB-határozatát, az MDF és az SZDSZ programalkotó első országos gyűléseit, úgy nincs mit csodálni azon, hogy az Alapítvány székhelyén, az Országház utca 9-es számú ház ódon, bolthajtásos falai közt is felhevült a levegő. Az első döntésforduló május 20-i szűk két hónapos határidejéig 290 pályázat futott be. A vaskos dokumentáció érkezési rendben sorra közli a pályázók adatait, a pályázatok rövid kivonatát s az esetek zömében a Titkárság javaslatait. A referenciákat, ajánlásokat külön dossziéban gyűjtik. Mindehhez Kardos László, a Bizottság titkára még egy hatoldalas „módszertani” kísérő tanulmányt is csatolt Szempontok a demokrata pályázati programhoz címmel, megkönnyítendő az Alapítvány munkatársainak (Sólyom László, Fodor Gábor és mások) személyes tájékozódását.

Az első fordulón nyertes országos mozgalmak és szervezetek között találhatók olyan szervezetek, mint a Halálbüntetést Ellenzők Ligája és a Független Jogász Fórum, a Menedék Bizottság és a Szegényeket Támogató Alap, vagy épp a Történelmi Igazságtétel Bizottság és a Duna Kör. A névsorban szerepelnek szakszervezeti kezdeményezések is, mint a Független Demokratikus Szakszervezetek Ligája, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. Támogatásban részesültek felekezeti társaságok, mint például az Evangélikus Ifjúsági Szövetség, a Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság vagy a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület. Végül említeni lehet még kisebbségi szervezeteket, többek közt az Erdélyi Magyarok Egyesületét, a Rákóczi Szövetséget, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületet és a PHRALIPE Független Cigány Szervezetet.

A másfél év alatt hat döntésfordulón át prolongált kétmillió dolláros Demokrata-pályázat elérte célját. Felgyorsította a társadalmi önszerveződést, seregnyi jó ügyet, helyi és országos kezdeményezést segített át az indulás nehézségein, s az ellenzék esélyhátrányán lendületesen javítva nem csekély része volt abban, hogy az ország előtt álló politikai alternatívák a nyilvánosság minél szélesebb közterein formálódjanak és konfrontálódjanak az első szabad választások szűkre mért felkészülési ideje alatt. Mindezekért talán túlzó, ám a lényeget jól summázó iróniával azt mondhatni: az 1990 tavaszi képviselő-választásoknak ‒ minden pedáns mandátumszámlálgatást felülírva ‒ mégis csak volt egy „abszolút győztese”, ha másként nem, erkölcsi, eszmei értelemben. Ez a hivatalosan ki nem hirdetett győztes pedig nem volt más, mint a Magyar Soros Alapítvány – a plurális értékrend, a nyílt társadalom és a demokrácia hat éven át csöndes támogatója. 

Video file

Az alapítvány további programjai:

Az Alapítvány irathagyatéka egyértelműen bizonyítja hogy a Magyar Soros Alapítvány rendkívül pozitív hatással volt a rendszerváltás idején erősen megroggyant magyar egészségügy megújítására, korszerűsítésére. Elsősorban emberközpontú szemlélete jelentett olyan újítást, amely fájóan hiányzik a mai „betegellátó rendszerből”. Nem állami, ideológiai, politikai, üzleti, rendszer-, orvos-, vagy intézményközpontú volt, hanem az ember, a beteg ember és az egészséges ember egyaránt, állt a fókuszában.
Soros György évi több millió dollárt biztosított arra, hogy segítse a fejlesztési forrásokban szűkölködő magyarországi közoktatás modernizálását, a gyerekközpontú oktatási rendszer kialakítását, és így hozzájáruljon a modern polgári demokrácia és a nyitott társadalom kialakulásához. A Soros Alapítvány a Közoktatás-fejlesztési Program keretében 1995-től fordított jelentős összegeket a magyarországi oktatásügy fejlesztésére. Az Alapítvány úgy gondolta, hogy akkor segíti hatékonyan a rendszerváltást, ha a demokrácia alapjait segít megteremteni, aminek az oktatás az egyik legfontosabb része.
A kádári rendszer utolsó éveiben a magyar felsőoktatáson belül is mutatkozott igény, sőt lehetőség új tudományágak, tantárgyak, korszerű oktatási módszerek és eszközök honosítására, külföldi vendégelőadók fogadására, mindezek finanszírozására, egyszóval: a reformra. A magyarországi Soros Alapítvány felsőoktatási programjai az alapképzéstől a doktori és posztdoktori ösztöndíjakig, a kutatók hazatérését segítő fizetéskiegészítéstől a külföldi konferenciarészvételi támogatásig, a társadalomtudományoktól a természettudományokon át a kultúráig és a művészetekig terjedtek.
Az Alapítvány működése során mindvégig a támogatások mintegy egyötöde jutott a kulturális és művészeti területre. A rendszerváltás előtt talán a könyvtári könyvvásárlás és az ún. „Xerox-program” (fénymásológépek beszerzése és elosztása) volt a legnagyobb volumenű kezdeményezés. Majd 1989-et követően a könyv- és lapkiadás, színházi, tánc- és zenei produktumok támogatása, az irodalmi díjak és ösztöndíjak sora, a kulturális menedzserképzés adta a szektor szinte egészét lefedő támogatási rendszer alapjait, beleértve olyan képzőművészeti intézmények felállítását is, mint a Képzőművészeti Dokumentációs Központ, vagy a C³ Kulturális és Kommunikációs Központ.