Közoktatás

Soros György évi több millió dollárt biztosított arra, hogy segítse a fejlesztési forrásokban szűkölködő magyarországi közoktatás modernizálását, a gyerekközpontú oktatási rendszer kialakítását, és így hozzájáruljon a modern polgári demokrácia és a nyitott társadalom kialakulásához. A Soros Alapítvány a Közoktatás-fejlesztési Program keretében 1995-től fordított jelentős összegeket a magyarországi oktatásügy fejlesztésére. Az Alapítvány úgy gondolta, hogy akkor segíti hatékonyan a rendszerváltást, ha a demokrácia alapjait segít megteremteni, aminek az oktatás az egyik legfontosabb része.  

Az iskolákat az 1990-ben megválasztott önkormányzatok tartották fent. A rendszerváltás lelkesedése túlzott decentralizációt eredményezett, ami nem kedvezett a racionális térségi együttműködéseknek, így különösen vidéken egyre nőtt az iskolák közötti különbség. Azt már az 1970-es, 1980-as években is pontosan tudták a szülők, hogy melyik a jó iskola, és aki ügyes volt, ki tudta kerülni a kötelező iskolakörzetet. A tanári kar egyetemet végzett tagjainak száma, a karizmatikus és emberséges igazgató, a nyelvtanítás minősége mind megbízhatóan mutatta a minőséget. A rendszerváltás után az új pártoknak nem sikerült az ígért oktatási innovációkat elindítani. Nyilvánvalóvá vált, hogy a korábban használt tankönyvek elavultak, a tanárok új továbbképzéseket akartak, az iskolavezetésnek szemléletváltozásra volt szüksége. Az iskoláknak autonóm, nyitott, a gyerekek és szülők számára felhasználóbarát hellyé kellett válniuk.

Ezért jött jó időben az Alapítvány Közoktatás-fejlesztési programja. Az Alapítvány az együttműködés, az egymástól tanulás, a folyamatos képzés alapértékeit akarta segíteni, de mindemellett folytatni akarta a hagyományos Soros-programokat is: a szegények, a kisebbségben élők, különösen a roma gyerekek támogatását, az oktatási egyenlőtlenségek mérséklését. 

A program a már csíráiban meglévő fejlesztéseket kívánta erősíteni és elérhetővé tenni. Jó példa erre a Kisgyermekkori fejlesztési program. A Váli úti Általános iskolában Winkler Márta tanító már az 1960-as években új pedagógiai módszerekkel kísérletezett. A legfontosabbnak az önálló problémamegoldást tartotta, erre képessé tenni a gyerekeket, hogy ne kész ismereteket várjanak a tanároktól. Legyenek tevékeny részesei a tanulásnak, kérdezzenek, tanítsák önmagukat és társaikat is. Ne a gyorsan avuló tankönyveket kövessék, hanem már kiskortól a friss tudományos felfedezéseket. A Kisgyermekkori fejlesztéseket támogató kuratórium tagja lett Winkler Márta mellett Vekerdy Tamás pszichológus, a gyerekek jogainak védelmezője is, akik más szakemberekkel együtt alakították ki a programot és döntöttek a támogatásokról. Hasonló módon épült fel a többi részprogram is: az információs forradalom, a demokráciára nevelés, a társadalomismereti tankönyvfejlesztés, a hátrányos helyzetű csoportok műhelyei, a tolerancia, a környezeti nevelés, a közösségi iskolák területén. 

Ma már nehéz ezt elképzelni, de az 1990-es évek közepén a középiskolák többségében még nem voltak számítógéptermek. Magyarországon a lakossági internetszolgálatást a Matáv 1995 augusztusában indította el. Két csepeli középiskolai informatikatanár dolgozta ki, milyen módon kellene az iskolákat számítógépekkel ellátni.

Az Alapítvány olyan termeket finanszírozott, amelyekben minden tanulónak saját gépe lett. Tanáruk egy nagyobb teljesítményű géppel rendelkezett, egy másik gép pedig a központi szolgáltatásokat látta el. A gépeken kívül az iskolák számítógépprogramokat is kaptak, köztük játékosan oktató jellegűeket is, amelyekkel közös döntéseket lehet hozni, különböző lehetőségeket lehet mérlegelni, például miképpen lehetne változatokat találni egy város tervezésének és irányításának összetett problémáira.

A támogatáshoz jutó több mint ötven iskolát 510 pályázó közül választotta ki a kuratórium. Volt közöttük a számítástechnikai oktatásban már kiváló eredményeket elért intézmény, hátrányos helyzetű vidéki és a főváros külső kerületében működő, humán műveltségre orientáló és szakképző iskola is. A kiválasztott pályázók többsége önkormányzati volt, de szerepelt a támogatottak között felekezeti és alapítványi iskola is. Gyakorlati és erkölcsi szempontból is lényeges volt, hogy az iskolák jogtiszta szoftverhez jussanak. Gyakorlati szempontból azért, mert ha vírusmentes programcsomagok kerülnek az iskolákba, diák és tanár egyaránt megtanulhatja, hogy milyen különbség van a másolt programok és a jól dokumentált, rendszeresen támogatott, megbízható termékek között. Erkölcsi szempontból pedig azért, hogy a tanulók érezzék: a szellemi tulajdon épp olyan érték, mint a kézzelfogható tulajdon, a programlopás épp úgy elítélendő és jogilag büntetendő, mint más értékek eltulajdonítása. Az Információs forradalom az oktatásban címen futó program igyekezett nemcsak az informatika tanításában segíteni az iskolákat. A programcsomagok angol nyelvűek voltak, hogy hozzájáruljanak a nyelvtanuláshoz. Az 1990-es években a minisztérium és a Microsoft is szívesen működött együtt az Alapítvánnyal; a diákok a közös VERSENY ’95-elnevezésű vetélkedőn számítástechnikai íráskultúrájukat alkalmazva küldtek be tanulmányokat olyan aktuális kérdésekről, mint például a humánökológia, a társadalom és az informatika kapcsolata vagy Európa elképzelt jövője.  

Az oktatásügyi vezetés fejlesztése új terület volt az akkori Magyarországon, így nem volt átvehető vagy továbbfejleszthető előzménye. Ezért a litván Soros-alapítvány már kidolgozott stratégiáját követte az Önfejlesztő iskolák-program, amely szerint változást nagyobb eséllyel indukálnak elkötelezett csoportok, mint egyének. A tréningeken háromfős csoportok vettek részt az iskolából, beleértve az adott iskola igazgatóját is; később a csoport fontos feladata volt a tanultak iskolán belüli elterjesztésén túl a tréningen részt vevő többi intézménnyel való kapcsolattartás is. A programban dolgozó iskolákat „önfejlesztő iskoláknak” nevezték, 1996-ban száz jelentkező intézményből negyvenöt kezdte meg a közös önfejlesztést, a következő évben ugyanennyi. A találkozók több napig tartottak, az iskolák házi faladatokat is kaptak. Elsőként meg kellett fogalmazniuk milyen céljaik, eszközeik, lehetőségeik és partnereik vannak, és milyen pedagógiai programmal gondolják megtanítani a diákoknak a Nemzeti Alaptantervet. A gazdasági életben hosszú ideje ismert az üzleti terv fogalma, de az oktatás világában harminc évvel ezelőtt ez igazi újdonság volt – ma már törvény szabályozza, és pedagógiai programnak, illetve helyi tantervnek hívják.

A legjobbnak bizonyult iskolák modelliskola-hálózatot alkottak, hogy a későbbiekben a segítségre szoruló intézményeket segíteni tudják; a részt vevő iskolák rövidesen egyesületet is alapítottak. „Az önfejlesztő iskolák közösségének a létrejötte a kilencvenes évek hazai oktatástörténetének egyik kiemelkedően fontos eseménye volt” – írta 2006-ban Halász Gábor, az Országos Közoktatási Intézet akkori főigazgatója.

Az egyik legnehezebb feladat a Demokráciára nevelés elnevezésű program megtervezése, illetve iskolákhoz való eljuttatása volt. A rendszerváltás utáni időkben megjelentek olyan, általában nyugat-európai mintákat követő civil programok, amelyek a demokráciát és a demokráciát működtető autonóm, szuverén állampolgár eszméjét igyekeztek meghonosítani az iskolákban. Tananyagokat létrehozni, tanártovábbképzéseken megosztani majd az osztályfőnöki órán tanítani könnyű volt, de a tanároknak és a diákoknak mindezt átélni, megtapasztalni alig volt módjuk.

Az oktatási intézmények többsége nem tudta elképzelni és nem is akarta kipróbálni azokat a struktúrákat, amelyekkel a demokrácia gyakorolható, előre nem látható következményekkel együtt megtapasztalható lett volna. Ebben a megközelítésben a diák nemcsak tárgya az oktatásnak, hanem cselekvő részese is: iskolapolgár, aki az intézmény szabályainak, a jogoknak és kötelességeknek ismerője, használója, aktív szereplője a működésnek és az iskola működtetésének.

A program támaszkodott a hagyományos vitaprogramra, amelyet Soros György már korábban szerte a világban támogatott. A célkitűzések, így visszatekintve, túlzottak voltak; sem az ország, sem az iskolák nem voltak felkészülve a szabad és félelemnélküli véleménynyilvánításra. A támogatások a problémakezelő rutinok leírásainak gyűjtését, a diákok szerveződéseit segítő tanárok ösztöndíját, diákönkormányzatok és helyi ifjúsági alapítványok létrehozását, országos diákfórumokat, diákjószolgálati csoportokat, diákombudsmanok megválasztását és hálózattá szerveződésüket támogatták. A Társadalomismeret és a Tolerancia nevű részprogram szorosan kapcsolódott a demokráciára nevelés céljaihoz. A rendszerváltás után új szemléletű tananyagra és tankönyvekre volt szükség. Nemcsak a hagyományos történelem tantárgy taneszközeit kellett újraírni, be kellett illeszteni a szociológiát és más társadalomtudományok eredményeit is, hogy a diákok ne csak a múltról tanuljanak, de módjuk legyen megismerni a társadalom szerkezetét, tagoltságát és olyan ismereteket szerezzenek, amelyek segítségével megérthetik az őket körölvevő világot és véleményt alkothatnak a társadalom működéséről.

A Közoktatás-fejlesztési program célja volt, hogy kísérleti terepként szolgáljon a magyar oktatás egészét érintő oktatási programok számára, progresszív változásokat generálva a közoktatás számos meghatározó területén. A program nyomán – rövid, átmeneti időre – egyes tantestületek értelmiségi közegként, önállóan és szabadon saját tantervet, nevelési programot készítettek, szülői és diákszervezetek alakultak, hasznos és értelmes továbbképzések folytak; sok iskolában partnerként kezelték nemcsak a szülőket, de a gyerekeket is.